Életünk során mindannyian többször élünk át krízishelyzetet. Minden olyan átalakulást ide sorolunk, amikor hirtelen nagymértékű változás következik be az életünkben.
Amikor először megyünk óvodába/iskolába, amikor munkahelyet váltunk, amikor megházasodunk vagy elválunk, amikor gyermekünk születik vagy meghal egy szerettünk, ha fejlődési utunkon olyan szakaszhoz értünk, amelynek hatására sok változás történik bennünk és/vagy körülöttünk… (Az, hogy ez a változás várt, hogy örülünk-e neki, érdekes módon szinte elhanyagolható: a stressz amit okoz attól függ, hogy mekkora mértékű a változás.)
Ezek mind-mind olyan helyzetek, amikről tudjuk, hogy nagy valószínűséggel át fogjuk élni őket (az emberek többsége átéli), viszont furcsa mód ez a tudás nem segít az aktuális élethelyzettel való megküzdésben. Végig lehet gondolni, hogy “mi lesz, ha” és pszichológusként azt mondom, javasolt is megtenni időnként. Azonban nem lehet teljesen felkészülni a tapasztalat élmény-oldalára.
Az életkörülmények egyik pillanatról a másikra történő drasztikus megváltozása nagyon igénybe veszi az alkalmazkodási képességet, s idő kell ahhoz, hogy az új helyzetben ismét Önmagára találjon.
Egyéni különbségek is vannak abban, ki hogyan reagál a kialakult új helyzetre. A legjellemzőbb első reakció a tagadás, aztán a düh, végül a depresszió. Ezek után jöhet a belenyugvás, végül az elfogadás. A krízis mértékétől függően szükség lehet pszichológus szakemberrel történő támogató beszélgetésre. Hasznos lehet az is, ha utánaolvas a témának: könyvajánló felnőtteknek című blogbejegyzésemben talál a stresszel, halállal, gyásszal foglalkozó könyveket.
